A SIMILAR projekt célja

Similar terv

Egy olyan Intelligens Integrált logisztikai árukezelő rendszer létrehozása, amely a következő fő célokat valósítja meg:

A projekt keretében kifejlesztett újdonságok több területekre terjednek ki

A megvalósítás során eddig a következő feladatokat végeztük el

Kialakítottuk a Rendszertervet, és ennek alapján meghatároztuk a tennivalókat.

Megvizsgáltuk a lehetőségeket mind gépészeti mind vezérlési szempontból. Kísérleteket végeztünk a rendszer részelemeinek működésére vonatkozóan, aminek eredményeképpen kiválasztottuk a tervezési irányokat. 3D-s modelleken szimuláltuk a működést, illetve formatervezési tanulmányokat végeztünk. Elkészítettük az előzetes gépészeti és elektromos terveket, amelyek alapján elindítottuk a mintarendszer gyártásának előkészítését. Részben beszereztük az ehhez szükséges elemeket.

A munkaszakasz során a rendszer vezérlését végző PC-alapú szoftver rendszertervének elkészítését követően moduláris felépítésű szoftver készült el, mely a PC-s környezetben alkalmas a vezérlési feladatok megoldására. Definiálásra kerültek az elkészítendő eljárások, paramétereik.

Az elkészült rendszer egyik legfontosabb modulja az autentikációs modul, melynek feladata a rendszerrel kapcsolatba kerülő személyek és tárgyak azonosítása, a rendszeren belül a mozgások követése RFID olvasóval, illetve ujjlenyomat-olvasóval. A rendszer rendelkezik továbbá egy adatbázis kezelő modullal, illetve a távoli menedzselést megvalósító funkciókkal is.

Megvizsgáltuk a jövendő termék piaci lehetőségeit, kiállításon vettünk részt, a mintarendszer elkészülésével párhuzamosan folytatjuk a marketing fejlesztését.